Szőlős-túrós rudi VKF-re

>> 2009. szeptember 27., vasárnap

S ez az a süti, amiért egyáltalán nekiálltam lekvárt, illetve dzsemet főzni az Othellóból.
Mi nagyon szeretjük a "rudi"-t, de azt a fajtát,amibe lekvár van, ezért már régóta gondolkodtam, hogy meg kellene házilag sütni. Eredetileg a málnadzsemmel akartam, de mikor jött ez a szőlős VKF felhívás, úgy gondoltam, hogy akkor először megpróbálom az Othellóból a dzsemet, majd valahogy ezt a rakom túró közé, s csokival borítom. Szóval elindultam a gombtól, s úgy raktam rá kabátot. Egyébként az Othellófőzésnél az illatok minimum egy borozó illatát idézik.
Szóval a dzsemet, amit egy kiló szőlőből ,f él kiló cukorból és egy dzsemfixből főztem, hagytam hűlni. Ami maradt azt persze elraktam üvegbe. Nem azért, de veri a málnát.:-)
Sütöttem egy 6 tojásos piskótát.
Hozzávalók:
6 tojás,
6 evőkanál cukor,
6 evőkanál liszt,
2 kanál kakaó,
1 teáskanál sütőpor,
A tojásfehérjéket felvertem a cukorral, majd mikor kemény lett, hozzáraktam a sárgáját is. A lisztet a kakaóval óvatosan hozzáforgattam. Megsütöttem kb 170 fokon 10-15 perc alatt.
Mikor kivettem,felcsavarva hagytam hűlni. Kevertem egy túrós krémet.
Hozzávalók:
50 dkg túró,
20 dkg porcukor,
1 vaníliás cukor,
20 dkg vaj,vagy margarin,
1 citrom héja,
kóstolás után még felének a leve is,
Összekevertem alaposan, s a piskótára raktam a felét. Az az igazség,hogy most nem akartam zselatint használni, reméltem, hogy megdermed így is. Tehát ráraktam a fél adag túrókrémre a sűrű szőlődzsememet, majd a másik felével betakartam. Végül ráhajtottam a piskótát.
Ahhoz, hogy kör alak jöjjön ki, egy kicsir itt a hosszából le kellet vágnom.
Berakatam a hűtőbe éjszakára, s ma becsokiztam. Igazság szerint nem lett az igazi rudi, de nagyon hasonló, amolyan házi rudi.:-)

11 megjegyzés:

Süti Bazár 2009. szeptember 27. 13:49  

Micsoda ötlet! Finom kis csemege lehet! Túrós-csokis-szőlős hmmm... Olyan jól esne most. Gyönyörű lett!!

Andi/cuki 2009. szeptember 27. 14:10  

Nyisd az ablakod,küldöm:-))
Cserébe kapok a Tiédből?

egycsipet 2009. szeptember 27. 14:19  

Nagyon finomakat készítettél a VKF-re. A szőlődzsem nagyon jól hangzik, biztosan nagyon finom lehet.

Süti Bazár 2009. szeptember 27. 15:18  

Naná, még szép!! Egy kis kávét hozzá? :-DD

Wise Lady 2009. szeptember 27. 16:32  

Hát ez zseniális! Szőlődzsem, nagyon jó. Míg apukámnak volt szőlője, én szőlőbefőttet tettem el mindig. De lekvár nem jutott eszembe.

KryaSpirit 2009. szeptember 27. 18:33  

Ez nagyon jól néz ki és biztos nagyon fincsi is! Ügyes vagy és ez a szőlődzsem igazán jó ötlet!:))

Andi/cuki 2009. szeptember 27. 18:55  

Yasmine,most Te főzöd a KV-t!?:-)
Két cukorral,habbal kérem.:-))
Wise Lady nekem is csak a VKF és a hetek óta bennem lévő "házi túró rudi torta" kéne gondolat összehozása miatt jutott eszembe.
Még én se főztem sose.De legközelebb a magokat kiszedem:-))
Köszi Benzsi,tényleg nagyon-nagyon finom lett,de a Te kenyered is nagyon tetszik!:-))

Gasztroboszi 2009. szeptember 27. 20:26  

Jajj, de nagyon guszta, valami hasonlót kellene nekem is készítenem jövő hétvégére !

Andi/cuki 2009. szeptember 28. 18:45  

Köszönöm,próbáld meg,Te ügyes vagy!Csak valami keményebb lekvár kell hozzá.:-))

Wise Lady 2009. szeptember 30. 16:03  

Andi, Oscar-díjat érdemelsz! Nálam megtalálod :D

Kiskukta 2009. szeptember 30. 23:36  

Hozzám is jöhetsz díjért!

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP