Csirketorta

>> 2009. december 9., szerda

Ez a torta most nem lett olyan igazi magas, de mondhatom megérdemli a torta nevet.
Egyrészt nagyon finom, s mert az alapanyagok ára miatt; ez nem kerül mindig az asztalra.
Készítettem már kapcsos tortaformába is , de ez most tepsiben sült, s mikor kész lett, akkor szeltem háromszög alakúra. A nagyobb tepsinyi adagot írom le, persze ezt lehet csökkenteni.
Tegnap Trinity csirkekuglófjáról jutott eszembe, hogy még nem raktam fel.
Hozzávalók:
1 kg csirkemel,
2 csomag szeletelt,füstölt bacon(kb.50 dkg),
20-30 dkg csirke-,vagy pulyka-sonkás felvágott,
kb 50 dkg sajt(lehet fele füstölt)
liszt.
4-5 tojás,
só, fűszer ízlés szerint
A csirkemelleket elszeljük, kicsit kiklopfoljuk. Megsózzuk, fűszerezzük, de nem kell nagyon, mert a szalonna sós. Szoktunk zöldfűszereket is használni hozzá. A tepsit kibéleljük szalonnával úgy, hogy kilógjon minden oldalról a fele,mert a végén azzal lesz betakarva. A tojásokat felverjük, egy kis sót rakunk bele. A sajtot lereszeljük, s lisztet is veszünk elő. A melleket elkezdjük panírozni,először lisztbe, majd tojásba, és a harmadik a sajt. Rárakosgatjuk a szalonnára őket.
A felvágottal folytatjuk. Rárakjuk a bepanírozott csiremellekre. Ezután megint a csirkemelleket panírozzuk. Jöhet még egy sor. Ha nagy a tepsi, s elfogyott a csirke, befejezhetjük úgy, hogy betakarjuk a szalonnával. Ha van még alapanyag,akkor jöhet megint felvágott és megint csirke.
Mindig csirkével fejezzük be. S rá a bacon. A tortaformámba 3 sor csirke szokott kijönni két sor sonkás felvágottal. Úgy magasabb, mutatósabb. Előmelegített kb.170 fokos sütőbe rakom. Alufóliával lefedem. Kb.félóráig így sütjük,majd alufólia nélkül,míg megpirul a teteje,még 10 percet.
Kicsit pihentetjük,úgy szeljük. Hidegen is finom. Majonézes krumplisalátával, zöldség-körettel,vagy rízzsel szoktam készíteni.
Tudtam, hogy láttam valahol hasonlót, úgyhogy be is linkelem Wise Lady rakott csirkemellét. Azt hiszem csak a felvágott hiányzik onnan, az a különbség. Meg a mennyiség..S persze az övé magasabb. Őzgerincbe is jól mutat.:-))

7 megjegyzés:

Andi 2009. december 9. 19:29  

Nagyon nagyon guszta! Én is szoktam csinálni, bár közel sem sikerül ilyen szépre...:-(
Hát ja , nem túl olcsó kaja, de istenien finom....én hidegen szeretem.

trinity 2009. december 9. 19:54  

Ez is nagyon jó!!! Hasonlít, de mégsem ugyanaz...Ki fogom próbálni, köszi!!
( Ráadásul nálunk a kisebbeknek a hús= pulyka vagy csirkemell...)

L.Krisztina 2009. december 9. 21:21  

Imádom :)) Enni és csinálni is:)))
Az unokahúgom mindig ezt kér szülinapjára:)), meg az Öcsém is :))!
Volt olyan , hogy 15 embernek csináltam :) Viszont csak tepsibe fért bele a közel 4 kg csirkemell :))
Különben nekem is ez a kaja jutott eszembe mikor olvastam Trinity kuglófos húsiját.

Moha 2009. december 9. 21:30  

Nagyon finoooom! Nálunk is kedvenc, és nem is olyan nagy munka,de a végeredmény parádés!

Gizi 2009. december 9. 22:47  

Nagyon guszta!!!
Még nem csináltam soha, de szemezek vele nagyon!!! Köszi az ötletet, hogy őzgerinc formába is meglehet sütni(nekem eszembe nem jutott).

Wise Lady 2009. december 9. 22:49  

Én is szoktam ilyet csinálni, fent is van a blogon. Ez isteni étel, Karácsonykor mindig van nálunk.

Andi/cuki 2009. december 10. 8:12  

Köszi Andi,de ha magasabb még szebb!Nálunk is inkább ünnepi.:-))

Köszi Trinity,én meg a Tiéd próbálom ki,most már merem..:-))

Igen Krisztina,nekem is mondta már a fiam,hogy kedvenc sütije a húúúús!:-))Nem lehetett semmi 15 emberre elkészíteni!:-))

Köszi Moha,szerintem se nagy munka, s még idáig mindenkinél siker volt:-))

Köszi Gizi, az őzgerincbe azért jó,mert nem kell esetleg pótolgatni a baconokat,simán betakarja.:-))Akkor elég a fél adag.Csak én mindig több napra főzök.:-))

Köszi Wise Lady, tudom,hogy van hasonlód,be is linkeltelek.:-)))
Csak az felvágott nélkül van,ugye?

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP