Pudingos-kelt csigák, batyuk, briósok

>> 2010. május 1., szombat

Egyik nap Kiskukta felhívta a figyelmünket egy receptversenyre Rita konyhájában.
Rögtön lelkes lettem, erre neveznem kell! Aztán láttam a pályaműveket, ahol magasra tették a mércét, így most kicsit alábbhagytam, mindenestre pudingos péksütiket kezdtem készíteni. Először Chef Vikitől próbáltam ellesni a briósát, aztán batyukat és hernyóféleséget is formáztam. Még soha nem próbáltam pudinggal a kelt tésztát, de biztos lesz még, mert nagyon finomak lettek. S legalább az, meg a batyu saját ötlet, ha a többi nem is. :-))
Hozzávalók:
50 dkg liszt,
3 dkg élesztő,
3 dl tej.
3 kanál cukor,
csipet só,
5 dkg vaj,
1 tojássárgája,
Töltelékhez:
1 főzös csoki,
1 főzös eperpuding,
3-3 kanál cukor,
6 dl tej,
A z élesztőt felfuttatjuk a cukros tejben,majd a többi hozzávalóval együtt tésztát gyúrunk.
Letakarjuk,kelesztjük, míg kétszeresére nő. Kb. 30 perc kelesztőtálban. Közben a pudingokat felfőzzük a cukrokkal,tejjel. Többfelé vesszük, attól függően mit szeretnénk belőle. Ha brióst csavarunk, akkor két kisebb téglalapot megkenünk 1-1 kanál pudinggal, és Vikinél látható módon összecsavarjuk. Vagy egyszerűbben csak egy megkent feltekert kigyó alakot megkötünk, mint Yasmine itt. De készíthetünk batyukat is úgy,hogy négyzetek közepére teszünk egy kanál pudingot, majd az ellentétes sarkakat összefogjuk, s kicsit csavarunk rajta,
A hernyó Gabojsza módra úgy készül, hogy a most pudinggal megkent kicsit nagyobb téglalapokat bejgliszerűen felcsavarjuk, majd nem teljesen, kb. 2 centinként bevágva belevágva, s így a keletkező kis csigaszeletkét úgy rakosgatunk, hogy egyet jobbra, egyet balra, míg a végéhez nem érünk.
Aztán nyújthatunk ovális alakokat, amit szintén pudinggal megkenve felcsavarunk, s csigaszerűen feltekerünk. Olyasmi módon, mint Jade . ha kész vagyunk letakarjuk a sütőpapírrral bélelt tésztákat, s további 20 percet kelesztjük. Majd előmelegített kb. 170 fokos sütőben, nagyságtól függően 20-30 perc alatt készre sütjük.
Köszi csajok a formázási ötleteket!:-))

12 megjegyzés:

Bianka 2010. május 1. 19:57  

Fenségesek, csodálatos

Gizi 2010. május 1. 20:16  

Gyönyörűek lettek!! Nálam azt a versenyt már meg is nyerted!!! Imádom a kelt tésztát, de nagyon ritkán sütök.

mandy tarragon 2010. május 1. 20:22  

De szépek :)

Süti Bazár 2010. május 1. 20:57  

Igazán szépek lettek!! Ott a helyük a versenyen :))

trinity 2010. május 2. 0:43  

Mindegyik gyönyörű és kívánatos!!

Ami 2010. május 2. 8:23  

Ma reggelire szívesen elfogadnám! Nem küldesz párat? :)))) Férjem is oda van az kelt tésztás dolgokért :)

Andi/cuki 2010. május 2. 10:16  

Köszi Bianka!:-))
Rendes vagy Gizi,köszönöm,de már én is kiosztottam magamban,úgyhogy nem nevezek. Én általában minden héten sütök. Nem is tudom, a család, vagy én vagyok-e kelt-tészta függő?:-))
Köszi Mandy!:-))
Köszi Yasmine!:-))
Köszi Trinity!:-))
Ami, nyisd az ablakod, repül!:-))
Egy habos kávé hozzá?:-))

egycsipet 2010. május 2. 10:44  

Csodásak! Még reggeli előtt vagyok, volna egy kis maradék? :D

Andi/cuki 2010. május 2. 12:40  

Köszi!:-))
Szóval Te is a vasárnap későn kelős vagy,mint mi.:-D
Hát persze,hogy kaphatsz, akár uzsonnára is!:-))

Kiskukta 2010. május 2. 17:47  

És miért nem nevezel? Olyan jó volna, gyönyörűségeseket készítettél, mint mindig!

szepyke 2010. május 6. 22:06  

Andi, ezek nagyon jók lettek!

Andi/cuki 2010. május 9. 21:12  

Köszönöm szépen!:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP