Málnás madártej

>> 2010. július 15., csütörtök

Már régóta terveztem a madártejet, mert az uram nagy kedvence, de az az igazság, hogy az anyósom finoman készíti, ezért tartottam tőle, hogy esetleg nem lesz ugyanolyan "anyu főztje",úgyhogy sokáig halogattam. Ma viszont valami gyors édességre vágytunk, ezért reggel elkészítettem, most este pedig bekanalaztuk az egészet.:-) Nem is gondolom, hogy ilyen melegben ennél tovább kellene tárolni. A receptben a liszt mennyiségén is változtattam, s málnát tettem bele.
Hozzávalók:
1, 5 liter tej,
10 kanál cukor,
kis só,
2 vaníliás cukor, vagy kivonat,
5 tojás,
3 ek. liszt,
30-40 dkg málna
A tejet feltesszük a tűzre, s amíg felforr, felverjük az 5 tojásfehérjét csipet sóval, s 5 kanál cukorral, vaníliás cukorral. A tejet takarékra tesszük, kanállal galuskákat teszünk a fehérjéből bele.. Kb 1 percig főzzük egyik oldalát, majd óvatosan átfordítjuk, s a másikat is. Vigyázni kell, mert kicsit nő, hagyni kell helyet. Rárakjuk egy tányérra, ahonnan majd a lecsöpögött tejet visszarakjuk. Ha kész, a tojássárgájákat kikeverjük a maradék 5 kanál cukorral, liszttel, s ezt folyamatosan kevergetve a forró tejben visszatesszük a tűzre. Mikor már sűrűsödik, a málnát is belerakjuk, majd ha besűrűsödött le is kapcsoljuk. Rárakjuk a habgaluskákat, hűtőben alaposan lehűtjük, s még lehetőleg aznap, de legkésőbb másnap elfogyasztjuk.

9 megjegyzés:

Mónika 2010. július 15. 20:12  

Nagyon szeretem a madártejet, így még nem ettem, de gondolom, hogy isteni.

Gizi 2010. július 15. 22:10  

Isteni lehetett, micsoda jó ötlet málnával készíteni. Rendeltem volna egy adagot, persze házhoz szállítással, de látom már lekéstem.:(

Dia 2010. július 16. 8:01  

A madártej mindig-minden mennyiségben jöhet! De a málna is!

Wise Lady 2010. július 16. 9:12  

Én jól behűtve kértem volna.

Bianka 2010. július 16. 9:45  

Igazán nagyokat nyeldesek. isteni

Ottis 2010. július 16. 10:49  

Szuper ötlet!

Chef Viki 2010. július 16. 11:12  

Csajszi, ez valami őrületes ötlet!

Bár itt teremne az asztalomon valami csoda folytán :-))

Andi/cuki 2010. július 16. 11:43  

Köszi Mónika, így még én sem ettem, de hálisten finomságos lett!:-))
Köszi Gizi, tudod málna-fanok (is) vagyunk!:-))
Köszi Dia, igazából én kiskoromban nem ettem meg, csak mióta van az anyósom!:-))
Wise Lady,szívesen is adtam volna!:-))
Köszi Bianka, az volt!:-))
Köszi Ottis, s ha készítenél a málna miatt kell a több cukor mindenképp!:-))
Köszi Viki, tudod arra gondoltam, ha mégse lesz ugyanolyan finom, mint az anyósomé, akkor a málnára fogjuk!:-))

Belly 2010. július 16. 21:08  

Nagyon szeretem a madártejet,málnával még nem ettem,csak kókuszost.Na,az is finom.
De ez is az lehet{ett:-)}

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP