Harcsapaprikás óriás kagylótésztában tálalva

>> 2010. augusztus 6., péntek

Nemrég óriás kagylótészta volt akciósan az egyik üzletben. Arra gondoltam, hogy kedvencemet,
a harcsapaprikást beletöltöm, sajttal megszórom, s kicsit megsütöm, míg a sajt ráolvad, s már tálalom is.:-)Sikerült, szuper lett, ajánlom kipróbálásra mindenkinek.
Hozzávalók:
kb.30 dkg óriás kagylótészta,
1 kg harcsafilé (nálam most pangasius)
2 fej vöröshagyma,
2 paprika,
2 paradicsom,
1 ek. pirospaprika, kis Erős Pista,
só, bors,
2 dl főzőtejszín, vagy tejföl,
1 ek. liszt,
kb 20 dkg sajt
Megfőzzük a tésztát. Erre nagyon kell vigyázni, ha tölteni akarjuk, nehogy szétfőjön. Ha forr a víz, sót teszünk bele, s a tésztát kb. 10-15 percig főzzük. Ha kész, leszűrjük, leöblítjük. Pörkölt alapot készítünk. A hagymát kockára vágjuk, és olajon megfuttatjuk.Ha már üveges, megszórjuk pirospaprikával, kis vízzel felengedjük, beletesszük az apró kockára vágott paradicsomot, paprikát, sózzuk, borsozzuk. Legalább 10 percig főzzük, s utána belerakjuk a kockára vágott harcsát és készre főzzük. Ez további 10 perc. Összekeverjük a tejszínt a liszttel csomómentesre, s behabarjuk. Összeforraljuk, s már le is kapcsoljuk. A sütőt előmelegítjük. Egy tepsibe sütőpapírt rakunk, s a kagylókat egyenként megtöltjük a paprikás sűrűjével. Sajtot reszelünk rá, s kb. 10-15 perc alatt készre sütjük. A megmaradt paprikáson tálaljuk a harcsapaprikásos kagylóinkat.

11 megjegyzés:

Kiskukta 2010. augusztus 6. 20:04  

Ez nagyon fincsi lehet!!! Áááá, de szívesen megennék 1-2-3... kagylónyit!

Chef Viki 2010. augusztus 6. 20:04  

Fantasztikus!

Elhiszem, mekkora sikere volt!

Halazunk itt mindketten :-)

Andi/cuki 2010. augusztus 6. 20:17  

Köszi Kiskukta, hidd el az 5 is lecsúszna!:-))
Köszi Viki, hát a hekked se semmi, el is felejtettem, hogy azt akartam én is keresni.De most eszembe juttattad. Mehetek hajkurászni.:-))

Gizi 2010. augusztus 6. 21:35  

Nagyon remeket alkottál, én is imádnám!!!:) Éppen ma beszéltük apával, hogy a jövőhéten harcsapaprikást főzünk,köszi az ötletet. Esetleg a Vespádra pattanhatnál és hozhatnál egy kis kóstolót.:))

Wise Lady 2010. augusztus 6. 22:37  

Hűha! Ezt imádnám!
Nekem is hozz a Vespával :)

Bianka 2010. augusztus 7. 9:40  

Ez igen, nagyon jól néz ki és ötletes. Nekem már két hónapja ott áll ez a tészta és még nem tudtam mit kezdeni vele :)))

egycsipet 2010. augusztus 7. 11:27  

Guszta lett, nagyon jó a tálalás!

Mónika 2010. augusztus 7. 15:14  

Hú de jól néz ki!:))

Ildy 2010. augusztus 7. 17:41  

De jó!:)

Liza 2010. augusztus 7. 19:39  

Nagyon guszta,jó ötlet!
Én is pont harcsapaprikást készítettem túróscsuszával.

Andi/cuki 2010. augusztus 8. 12:52  

Gizi, Wise Lady, robogok hozzátok!:-))
Bianka,köszi, nekem is állt egy ideig, de annyira jópofának tűnt, hogy megvettem, arra gondolva előbb-utóbb beugrik valami. Tudom ajánlani, a sajttal isteni lett.:-))
Kösz egycsipet, fini volt.:-))
Köszi Mónika!:-))
Köszi Ildy, üdv itt nálam!:-))
Köszi Liza, én is készítek sűrűen, nagyon szeretem!:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP