Szilvás gombóc rumos szilvapürével

>> 2010. augusztus 17., kedd

Az az igazság, hogy még soha nem készítettem szilvás gombócot. Féltem tőle, attól tartva, esetleg túl kemény lesz, vagy olyan lágy, hogy leragad. Elolvastam vagy 10 receptet a neten, s végülis belevágtam a gombócprojektbe..-) Jól tettem. Merthogy tegnap az első olyan jól sikerült, hogy ma meg kellett ismételnem. S elárulom, hogy ebből se sok van már. Szerintem a titka az apránként hozzáadott lisztben van. S ha feljön a forralt víz tetejére, még mindenképp főzzük vagy 5 percig. Nehogy rögtön kiszedjük! Mert olvastam ilyet is. Ha ezeket betartjuk, fincsi lesz a gombócunk. :-)
Hozzávalók:
a gombóchoz(kb.20 db):
1 kg krumpli
kb.20-30 dkg liszt,
2 tojás,
3 dkg vaj,
só,
10 dkg kristálycukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj,
kb. 10 szem (ringló) szilva
kb. fél csomag zsemlemorzsa,
5-6 dkg vaj,
a püréhez:
20 dkg (ringló) szilva
1 k.k. őrölt fahéj,
porcukor,
rum, vagy aroma
tetejére:
fahéjas porcukor
Először a krumplit meghámozzuk, megmossuk, kockákra vágjuk, és megfőzzük.A vízbe rakunk egy kis sót. Ezután áttörjük, s hagyjuk kihűlni. Rakunk fel egy fazékba vizet, hogy forrjon, mire kész lesznek a gombócok. A kristálycukrot elkeverjük a fahéjjal. Ebből rakunk majd a tésztára, a szilva alá. A vajon, esetleg olajon pirítsuk meg a zsemlemorzsát, esetleg cukrot, fahéjat is rakhatunk hozzá. A szilvát összeturmixoljuk ízlés szerinti porcukorral, rummal, és fahéjjal ízesítjük. A kihűlt krumplihoz hozzákeverünk 2 tojást, 3 dkg vajat, egy kis sót, s kb 20 dkg lisztet, majd alaposan összegyúrjuk. Lassanként adagoljuk a lisztet, nem kell a tésztának keménynek lenni, de ne is ragadjon a gyúrótáblára. Lisztezettgyúródeszkán kb. 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, és kb.8 x8 cm oldalú négyzetekre vágjuk. Minden négyzetre rakunk egy teáskanálnyi fahéjas cukrot, s rárakunk egy fél, esetleg negyed szilvát . A tésztát a csúcsoknál összefogjuk, majd és két tenyerünk közt gombócokat formázunk, lisztes kézzel.Tapasszunk több tésztát hozzá, ahol esetleg kijönne a szilva. Óvatosan a forrásban levő vízbe tesszük a gombócok felét, megvárjuk, amíg a víz felszínére felemelkednek, és további 4-5 percig főzzük. A gombócokat szűrőkanállal vesszük ki, lecsepegtetjük, s megforgatjuk a zsemlemorzsában. A következő adagot is így készítjük el. Tetejét fahéjas porcukorral megszórhatjuk, mellé szilvapürét kínálhatunk.
Utólagosan írok még egy jó tanácsot Balitól, amit megköszönök.:-)
Ha sajtreszelőn reszeljük a krumplit, biztos, hogy nem lesznek benn krumpli-darabkák, s könnyebb lesz vele dolgozni.

10 megjegyzés:

Belly 2010. augusztus 17. 18:26  

A férjem nagyon szereti,rengeteg porcukros pirított grízzel.

Andi/cuki 2010. augusztus 17. 20:39  

Ezt még nem halottam, a darát az én uram is szereti kipróbájuk köszi!:-))

Raindrop 2010. augusztus 17. 21:16  

Csodás, csodás, imádjuk!!! :)
Ennél egyet szeretek jobban, a sárgabarackosat!

Bianka 2010. augusztus 18. 8:54  

Most elájultam, mert életem értelme a szilvás gombós :)))

Liza 2010. augusztus 18. 9:22  

Nagyon finom, jó ötlet a szílvapüré hozzá!
Hozzávalóknál liszt helyett véletlenül krumplit írtál...:)

Andi/cuki 2010. augusztus 18. 10:02  

Köszi Raindrop, azzal is feltétlen kipróbálom!Az uram azt mondta,hogy ezek után minden héten "kell" készítenem.:-))
Köszi Bianka, Te már készítettél?:-))
Köszi Liza, s javítottam is!:-))

egycsipet 2010. augusztus 18. 13:47  

Nálunk a sárgabarackos a nyerő, de most ezekből a szilvásakból is szívesen belaknék. Szépek lettek, főleg elsőre. :))

trinity 2010. augusztus 19. 1:32  

Még idén nem főztem, de tervben van! Először én is féltem tőle-nem a legegyszerűbb művelet. De a tiédek gyönyörűek lettek, a püré hozzá, az meg hab a tortán:))

bali 2010. augusztus 21. 14:20  

Kedves Andi-cuki!Nagyon profi vagy!Gyönyörű a blogod!Írok a szilvás gombóc buktatóiról.két részletben gyártottam.Az elsőben a krumplinyomó kipurcant!A maradék krumplit villával ősze nyomkodtam.Elég ragadós tésztám lett,és éreztem benne a krumplidarabkákat.A II.menetben sajtreszelőn lereszeltem a főtt krumplit.A pille finomságú reszelékhez adagoltam a lisztet.Nagyon ok,lett a tészta..Öröm volt dolizni vele!

Andi/cuki 2010. augusztus 22. 21:09  

Nagyon köszönöm, ha nem bánod a tanácsod hozzáírom a recepthez!:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP