Sonkás-krumplis lángos

>> 2010. október 31., vasárnap

A minap a szemem megakadt a "Vidék íze" című újságon. Belelapoztam, és igazán használható recepteket találtam benne. Ez a sonkás lángos is megragadott első látásra. Nem csalódtam, nagyon finom lett.
Hozzávalók:

1,5 dl tej,
3 dkg élesztő,
1 teáskanál cukor,
2 közepes krumpli,
40-50 dkg liszt,
2 tojássárgája,
1 tk. só.
15 dkg füstölt sonka,
15 dg reszelt sajt,
3 dl tejföl,
olaj a sütéshez
Egyedül az számomra rejtély, hogy miért pont 3 dl tejföl kell a recepthez. Nálunk elfogyott hozzá egy nagy.
A tej egy részét meglangyosítjuk belekeverjük a cukrot, majd az élesztőt is belerakjuk, felfuttatjuk. A krumplit meghámozzuk, kockára vágjuk, megfőzzük, és még forrón áttörjük. Összedolgozzuk a lisztet, a tojássárgájával, sóval, felfutott élesztővel, s annyi tejjel, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk, majd a végén hozzáadjuk a közben megdarált sonkát is.
A tésztából cipót formálunk és kelesztőtálba rakjuk. Mikor duplájára kelt, egy kilisztezett deszkán ujjvastagságúra nyújtjuk és tetszés szerinti darabokat szaggatunk belőle. Kézzel kihúzogatjuk, és a deszkán még 10-15 percig pihenni hagyjuk. Bő, forró olajban pirosra sütjük, majd tejföllel, reszelt sajttal tálaljuk.

Read more...

Süti Halloween-re

>> 2010. október 29., péntek

Szerettem volna valami nagyon félelmetest, de csak ennyi tellett. Azért remélem tetszik!:-)
A recept ugyanaz, mint a Csokis-Kinder-nél, annyi különbséggel, hogy a lapokat korong alakúra szaggattam, s mikor kisült, a krémmel összetapasztottam, s a tetejét cukros tojásfehérjével diszítettem.

Read more...

Babapiskótás Kinder szelet

>> 2010. október 26., kedd

A babapisótával feltuningolt Kinder ötlete Andi konyhájából jött. Viszont azt is láttam, hogy a tészta s a krém is nagyon hasonlít a Kinder szeletre, ezért azt készítettem el a babapisótával .
Az ötlet szuper, köszönet érte.!:-))
Kétféle pudinggal készítettem el, kíváncsi voltam a csokis verzióra is. Mondhatom, az is nagyon finom.
Hozzávalók a tésztához:
2 tojás,
5 dkg margarin,vagy vaj
25 dkg cukor,
2 evőkanál méz,
2 evőkanál kakaó,
45 dkg liszt,
1 teáskanál szódabikarbóna,
esetleg pici tej,
A krémekhez:
1,5 csomag főzős vaníliapudingpor, s 1,5 csomag csokis
1-1 lapos kanál liszt,
3,5-3,5 dl tej,
fél-féldoboz tejföl (1-1 dl kb,)
10-10 dkg margarin,vagy vaj,
10-10 dkg porcukor
Tetejére:
10 dkg tortabevonó csoki, 2 ek. olajjal gőz felett felolvasztva
kb.20 db babapiskóta,
kis tej, málnaszörppel, vagy meggylével színezve, esetleg rummal
A tészta hozzávalóit gőz felett összefőzzük. Még melegen hozzáaadjuk a szódabikarbónás lisztet.
Elosztjuk két részre, és kinyújtjuk. Két sütőpapír között szoktam nyújtani, mert a méz miatt elég ragadós a tészta. Sütőpapíron, előmelegített sütőben, kb. 180 fokon, gáztepsiben megsütjük .
Én azt tapasztaltam, hogyha adunk egy kis tejet is a tésztához, akkor nem kell megvárni a másnapot a szeleteléssel, egyébként egy nap, mire összeáll. De ne ijedjünk meg, ilyenkor hűlés után még kemény a tészta.
A krémhez összefőzzük folyamatosan kevergetve a pudingokat, a lisztet a tejjel. Lekapcsoljuk, s még melegen hozzákeverjük a tejfölt is. A margarint is alaposan kikeverjük a porcukorral, és a kihűlt pudingos krémekhez adjuk apránként fele-fele arányban. Elosztjuk a krémek felét a lapon, majd a babapiskótákat a pirosra színezett tejbe forgatjuk, s kirakosgatjuk a krémek tetején. Ezután a krémek másik fele következik, majd a tetejére a lap, aminek tetejére csokimázt rakunk. Természetesen egyfajta pudinggal is teljesen jó. A család a vaníliásra szavazott.

Read more...

Kifőztük Karácsony- adománygyűjtő akció

>> 2010. október 24., vasárnap

Kérem szépen, örömmel jelentem be, ha még nem hallottatok volna róla, hogy elkészült a nagy mű , vagyis megjelent a Kifőztük Karácsonyi Adománygyűjtő száma. A Kifőztük csapatán kívül száz körüli blogger tett eleget a felkérésnek és vett részt az adománygyűjtő szám elkészítésében. Ezúton is köszönöm a felkérést, nagy megtiszteltetés, hogy én is részt vehetek a gyűjtésben!:-))
Az akcióban részt vevő bloggerek betűrendben:
http://agifoz.blogspot.com/
http://aglio-e-olio.blogspot.com/
http://alacarte-kulinaria.blogspot.com/
http://alchri62.blogspot.com/
http://alizkonyha.blogspot.com/
http://alkoto.freeblog.hu/
http://andi-cuki.blogspot.com/
http://annaborzasi.blogspot.com/
http://azotthonizei.blogspot.com/
http://babaesakonyha.freeblog.hu/
http://bakaorsi-delish.blogspot.com/
http://balzsam1977.blogspot.com/
http://benzsi.blogspot.com/
http://cecilekonyhaja.blogspot.com/
http://csaladituzhely.blogspot.com/
http://cseppmez.blogspot.com/
http://daisyterme.blogspot.com/
http://dejofozni.blogspot.com/
http://diobisztro.blogspot.com/
http://edeseskeseru.blogspot.com/
http://edithreceptjei.blogspot.com/
http://egycsipet.blogspot.com/
http://fakanalforgato.blogspot.com/
http://falatnyiorom.blogspot.com/
http://faluvgikurtakonyha.blogspot.com/
http://felholanyka.blogspot.com/
http://fittanyuka.blogspot.com/
http://flat-cat.hu/
http://fondantina.blogspot.com/
http://fozni-jo.blogspot.com/
http://fruzska-vattacukor.blogspot.com/
http://gabriellakonyhaja.blogspot.com/
http://garffyka.blogspot.com/
http://gasztroreka.freeblog.hu/
http://gesztenye.blogol.hu/
http://gigiakonyhaban.freeblog.hu/
http://gittarawfood.blogspot.com/
http://glutenmentesen-andi.blogspot.com/
http://gumimacik.blogspot.com/
http://gyemantkonyha.blogspot.com/
http://habolondneszeddle.blogspot.com/
http://hordosv.blogspot.com/
http://horsi-orsi.blogspot.com/
http://ildinyo.blogspot.com/
http://izeskalandok.blogspot.com/
http://jadekonyha.blogspot.com/
http://jepatojtavan.blogspot.com/
http://jokaja.hu/
http://jucyblog.blogspot.com/
http://juhaszne.blogspot.com/
http://katakonyha.blogspot.com/
http://kellegyrecept.blogspot.com/
http://kisanyo.blogspot.com/
http://kiserletikonyha.blogger.hu/
http://kiskonyham.blogspot.com/
http://konyhatundermese-galedith.blogspot.com/
http://kreatorta.blogspot.com/
http://krisztina-kerekerdkzepn.blogspot.com/
http://kulinarisizbombak.blogspot.com/
http://latsiakonyhaja.blogspot.com/
http://lekvaroskukta.blogspot.com/
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/
http://lillafoz.blogspot.com/
http://limarapeksege.blogspot.com/
http://ludanyo.blogspot.com/
http://mamihami.blogspot.com/
http://maxkonyhaja.blogspot.com/
http://miteszunkma.blogspot.com/
http://mohakonyha.blogspot.com/
http://mokkacukor.blogspot.com/
http://moldvanmonika.blogspot.com/
http://mollykonyhaja.blogspot.com/
http://napmatka.blogspot.com/
http://nokedlis.wordpress.com/
http://notburga.blogspot.com/
http://orsicsibe.blogspot.com/
http://ottisfoz.blogspot.com/
http://padparadsa.blogspot.com/
http://papazsiroskenyer.blogspot.com/
http://piszke.blogspot.com/
http://pocakpanna.blogspot.com/
http://poppykonyha.blogspot.com/
http://praktikaksokgyerekhez.blogspot.com/
http://pszichowellness-konyha.blogspot.com/
http://pusztakonyha.blogspot.com/
http://ramimamikuckoja.blogspot.com/
http://receptek-liza.blogspot.com/
http://selectfood.blogspot.com/
http://sioppeia.blogspot.com/
http://snocy.blogspot.com/
http://suss-alkoss.blogspot.com/
http://sutisnene.blogspot.com/
http://szannalina.blogspot.com/
http://szekimama.blogspot.com/
http://szellemafazekban.blogspot.com/
http://szemiramisz.blogspot.com/
http://szepsegtar.blogspot.com/
http://sziszikekszer.blogspot.com/
http://tavolainpiazza.blogspot.com/
http://thechefviki.blogspot.com/
http://thesweetcardamom.blogspot.com/
http://ticsiandi.freeblog.hu/
http://tokmagifoz.blogspot.com/
http://tucsokbogar.blogspot.com/
http://vea-receptgyujtemeny.blogspot.com/
http://vegansagok.blogspot.com/
http://vegavarazs.hu/
http://vesta007.blogspot.com/
http://vikkokucko.blogspot.com/
http://wiselady.hu/
http://www.gportal.hu/andi1976
http://www.makkakonyha.com/
http://www.sufonesza.hu/
http://yasmine-bazarja.blogspot.com/
http://zsuzsifoz.blogspot.com/
http://www.goldenapplestudio.hu/

A szokásoktól eltérően a Karácsonyi különszám, nem tölthető le ingyenesen, csak pénzadomány fejében. A befolyt pénzösszegből a Magyar Élelmiszerbank Egyesület állít össze és juttat el élelmiszer csomagokat a rászorulók részére. Az adományozók segítségük fejében megkapják Karácsonyi különszámot. Az adományozás és a kiadványhoz jutás részletes leírása a www.karacsony.kifoztuk.hu oldalon megtalálható. A karácsonyi Kifőztük száma lapozható változatban is megtalálható a főoldalon. Szerintem nagyon szép lett, érdemes belenézni!
Látogassatok el a fenti oldalra, tájékozódjatok, regisztráljatok és lehetőségeitek szerint adományozzatok!
A pénzösszeg nagyságától függetlenül, az adományozók megkapják karácsonyi kiadványunkat.
Segítsetek, hogy segíthessünk!
Köszönjük!

Read more...

Hagymás-szalonnás stangli

>> 2010. október 19., kedd

Szeretnék először is elnézést kérni mindenkitől, de betegség miatt mostanában kicsit hanyagoltam a blogom. Előbb-utóbb azért valószínűleg túl leszek rajt, s kicsit sűrűbbem jövök. A stanglit már jó pár napja készítettem, de remélhetőleg ez semmit nem von le értékéből :-).
Limaránál van jó pár pirított hagymás recept, igazából ez volt a kiindulási alap. De aztán találtam a hűtőben egy kis sonkát, úgyhogy azt is hozzápirítottam. S miután mindezekkel megszórtam a tésztát; stanglivá csavartam.
Hozzávalók:

80 dg liszt,
10 dkg vaj, vagy margarin
2 ek. só
2 tojás
2 dl tej
1 doboz tejföl
1 kanál cukor
5 dkg élesztő

kb. 5 dkg vaj
2-3 fej hagyma.
kb 15 dg szalonna, vagy sonka

Az élesztőt felfuttatjuk a tejben a cukorral. A többi hozzávalót is kimérjük, majd elkezdjük dagasztani. Mikor már ruganyos, sima a tészta, kelesztőtálba tesszük, s a duplájára kelesztjük.
Közben a hagymákat tetszés szerint karikára, vagy kockákra vágva, magában, vagy kockákra vágott szalonnával, vagy sonkával összepirítjuk.
Attól függően, mekkora darabokat szeretnénk, kb. 16 -20 felé tudjuk venni. Kicsit átgyúrjuk, kinyújtjuk kör alakúra, megszórjuk a hagymás sonkával, feltekerjük, s megint kelesztjük kb. 20 percig még. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, s az aljába egy vízzel teli tálat teszünk, a gőz miatt. A stanglikat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk köménymaggal, vagy akár sajttal, s kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Read more...

Díjak

>> 2010. október 14., csütörtök



Nagyon kedves blogbarátnőktől kaptam a díjat, amit köszönök szépen, mert mindig nagyon jól esik. A kreatív-díjat Gizitól és Gluténmentes Anditól kaptam. Köszönöm csajok, hogy kreatívnak tartatok. Ezt a díjat nemrég megkaptam, ezért most nem untatnálak bennetek megint a dolgaimmal. Viszont egy másik díjat, bizonyos Amiga-díjat, amit szintén Gizitől, és még DebiGabitól kaptam meg, azt szeretném számomra kedves blogbarátnőknek továbbadni. S köszönöm szépen, hogy a barátotoknak tartatok!:-))
Akiknek adnám:
Yasmine,
Ms Poppy,
Trinity,
egycsipet,Link
Belly


Read more...

Gesztenyés zucotto

>> 2010. október 12., kedd

Az októberi Nők Lapjában Papp Emese egyik gesztenyés desszertje ragadott meg, vasárnapi vendégeinkre gondolván. Merthogy Jutka barátnőmék nagyon szeretik a gesztenyés sütiket. Szerencsére nagy sikert aratott, köszönöm Emese!:-) Az én tálam nagyobb, úgyhogy másfél adaggal készítettem, de most az eredeti receptet osztom meg Veletek.
Hozzávalók 10-12 szelethez:
A tésztához
:
3 tojás,
6 dkg cukor,
6 dkg liszt,
2 evőkanál kakaó,
esetleg 1 tek.sütőpor,
2 evőkanál olaj
A krémhez:
50 dkg gesztenyemassza,
5 dl tejszín,
3 cl rum, vagy aroma,
1 dkg zselatin,
fél dl víz( nálam tej),
4 dkg porcukor ( nálam 6)
Felverjük a tojásfehérjét a cukorral, apránként hozzáadagolva, majd beletesszük a tojássárgáját, belecsorgatjuk az olajat, végül a kakaós lisztet is hozzákeverjük. Kettévesszük, s kb. 2/3-ából egy nagyobb, 1/3-ából egy kisebb átmérőjű kör alakú piskótákat sütünk sütőpapírral bélelt formában, kb. 10-12 perc alatt 180 fokon. Az egyik középen lesz majd egy merevítő tésztarétegnek, a másik a tetején, ami ugye az alja lesz majd. Egy gömbölyű tálat kibélelünk folpackkal. A krémhez a zselatint a vízzel megduzzasztjuk, illetve én tejet melegítettem, míg a zselatinporom elolvadt. Lereszeljük a gesztenyemasszát, majd a felét elkeverjük a rummal, s a porcukorral. Golyókat formázunk belőle, félrerakjuk. A tejszínt habbá keverjük, majd óvatosan a gesztenyemasszához keverjük. Ízlés szerint ehhez is rakhatunk egy kis rumot, vagy porcukrot még. A zselatinos tejet, vagy vizet is hozzákeverjük. Ezután már gyorsan dolgozunk, mert dermed közben a zselatin.
A folpackkal bélelt tálba rakjuk a krém felét, majd beletesszük a kisebb piskótalapot. A golyókat rárakosgatjuk a piskóta tetejére, majd a maradék krémet is beletöltjük a tálba. Ezután lezárjuk a nagyobbik piskótával. Egy órára fagyasztóba, vagy 3 órára hűtőszerénybe tesszük. A tálból kiborítva csokiforgáccsal, vagy kakaóporral diszíthetjük. Én egy hirtelen ötlettől vezérelve mézzel nagyon vékonyan lekentem, s apróra tört csokigolyóval szórtam meg. Nagyon jól illett hozzá.:-)







Read more...

Segítsüti postával 2.

>> 2010. október 11., hétfő

Komolyan mondom nem tudnék választani, egyik kiscsaj szebb, mint a másik. Itt a felső képen a vigaszágas sütinyertes Kasszz azaz Kinga kislánya; Julcsi kacsint nagyon édesen, alul pedig Kinga unokahúga a még kisebb Jazmin rakosgatja nagyon elmélyülten a sütiket.
Szerencsésen odaért Kingáékhoz is a süti, ahol is egy szülinapi ünnepségbe csöppent. Ezúton is Isten éltessen kedves Kinga még nagyon-nagyon sokáig!:-)) Kinga elmondása szerint nagyon ízlett a mini-kuglóf mindenkinek, kicsi lánya repetát is kért, hogy a kutyusukkal is megoszthassa.:-)) Kingáéknál egyik baba se sem volt korababa, de szívügyének érezte az ügyet, mert gyógyszerészként, gyakorlaton látott korababákat az életükért küzdeni.
Kedves Kinga, s családja! Köszönöm, köszönjük, hogy támogatásotokkal már öt koraszülöttosztályt tudtunk támogatni. S köszönjük mindenkinek, akiknek köszönhető, hogy az összeg már 4.556.640 Ft-on áll jelenleg. A támogatottak között van, a budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, s a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikája mellett a zalaegerszegi és a kecskeméti, és pécsi kórház koraszülött osztályait is.
A kórházaknak szükséges eszközök vásárlása már meg is kezdődött, ami a Segítsüti oldalán nyomon követhető, az eddigiekhez hasonlóan.



Read more...

Segítsüti postával 1.

>> 2010. október 9., szombat

Sajnos nem volt lehetőségem személyesen átadni a segítsütiket, ezért postával küldtem.
A segítsütim nyertese Jfn-vagyis Flóra lett, aki egy nagyon édes, tavaly augusztusban született kislány anyukája. Flóra megengedte, hogy megmutassam őket Nektek is. Kislánya, Norma is korababa volt, három hónappal született korábban. Ő tavaly ősszel 7 hétig volt a bp-t Péterfy kórház kis lakója, így a tavaszi Segítsüti árverésen is nagy örömmel vett már részt, ezzel is megköszönve a nővérkék és orvosok nagyszerű munkáját.

Flóra elmondása szerint ez Norma első sütije, amit külön nagy megtiszteltetésnek érzek.
Persze izgalmakból nem volt hiány. Hiába adtam fel a csomagot egy napon belülire, csak másnap kapták meg, de szerencsére így is mindenki dícsérte a családból. Hogy tudjanak válogatni Flórék, többféle ízekben készítettem el a mini- kuglófokat. Volt közte áfonyás, barackos, citromos, csoki-narancsos, s meggyes-diós is. Szerencsére mindenki talált kedvére valót, s Flóra még azt is észrevette, hogy a szívem-lelkem is belekerült.:-)

Kedve Flóra !Köszönöm, köszönjük, hogy támogattátok és szívügyeteknek éreztétek a Segítsüti akcióját! És mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az összegyűlt összeg 4.529.346,-Ft-on álljon, aminek köszönhetően a támogatottak közé már három újabb kórházat is - a zalaegerszegi és kecskeméti, s a pécsi kórház koraszülött osztályait -, is sikerült felvenni, az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikája mellé. A kórházaknak szükséges eszközök vásárlása már meg is kezdődött, amit a Segítsüti oldalán lehet nyomon követni, az eddigiekhez hasonlóan.

Read more...

Díjat kaptam

>> 2010. október 4., hétfő

Hatalmas megtiszteltetés ért, amit Nektek köszönhetek. A Gasztrobox-tól megkaptam a
Hónap receptje díjat. A díjat a gombás-paprikás kalácsommal nyertem, amit ezúton is ajánlok megsütésre, mert nagyon finom. Köszönöm szépen szavazataitokat!:-))

Read more...

Mirinda torta

>> 2010. október 3., vasárnap

Kis-nagyfiam 17 éves lett. A torta mi más lehetne, mint Mirinda. Nálunk ez nem kérdés. Készítettem már így is, és eképpen is, de a recept mindig ugyanaz.Isten éltessen kicsi fiam még nagyon sokáig!:-))

Read more...

Gombás csiga

>> 2010. október 1., péntek

A kalács sikerén felbúzdulva készítettem el a csigákat. A tésztája ugyanaz, mint a kalácsé, csupán annyi a különbség, hogy amikor megkel a tészta, csak három részre osztjuk. Majd miután kinyújtottuk, s megkentünk gombás krémmel, megszórtuk paprikával, sajttal , feltekerjük bejgliszerűen. Ezután kb.1 cm-es csigákra vágjuk fel, s így ültetjük a tepsibe.Félóra újabb kelés után sütjük meg szintén előmelegített, kb.170 fokos, gőzös sütőben. Ez a változat is finomra sikeredett.


Read more...

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP