Gombás batyuk

>> 2011. február 10., csütörtök

Egyik nap pizzát sütöttem, s mivel maradt gombám, arra gondoltam, mi lenne, ha még valami gombával töltöttet készítenék az egyik adag pizzatésztából. Batyura esett most a választásom, ami végül nagyon ízlett mindenkinek.
Hozzávaló a tésztához:
50 dkg liszt,
3 dkg élesztő,
1 evőkanál só,
kb. 1 dl tej,vagy víz
kb.2 dl joghurt,
3 evőkanál olivaolaj,
Pizzaszósz:
1 közepes hagyma ,
3 gerezd fokhagyma
2-3 evőkanál sűrített paradicsom
só, bors, cukor ízlés szerint
oregáno,bazsalikom, kakukkfű ízlés szerint
Ezeken kívül:
30-40 dkg friss vagy üveges gomba,
hagyma,
só, bors, petrezselyem
esetleg sajt
Kenéshez:
1 tojás
A szokásos módon kelt tésztát készítünk. Felfuttatjuk az élesztőt a cukorral,vízzel vagy tejjel. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is, összedolgozzuk. Kelesztőtálban megkelesztjük kb.40 perc alatt. Amíg ez kel, addig előkészítjük a szószt, s a gombát. A gombát hagymán megpirítjuk, ízlés szerint fűszerezzük, készre pároljuk. Ezután a paradicsomos szószt készítjük el.
A vöröshagymát apróra vágjuk, a fokhagymát durvára vágjuk. Kis olajon a vöröshagymát megpirítjuk, majd hozzá tesszük a fokhagymát és a zöldfűszereket is. Már csak kicsit pirítjuk, nehogy a fokhagyma megégjen, majd hozzátesszük a sűrített paradicsomot, ezzel is pirítjuk és felöntjük annyi vízzel hogy mártás sűrűségű legyen. Sózzuk, borsozzuk, cukrozzuk ízlés szerint, majd főzzük még kb. 10 percet. Összekeverjük a gombával. Sajtot is reszelhetünk bele.
A közben megkelt tésztát kinyújtjuk, négyszögekre vágjuk. Mindegyikre egy kanálnyi gombás szószt teszünk. Négy sarkát középen összefogjuk, kicsit megcsavarjuk batyuszerűen, s további 20 percig kelesztjük.Tetejükre tojást kenünk. Előmelegített sütőben 170 fokon kb. 15 perc alatt készre sütjük.

8 megjegyzés:

Gizi 2011. február 10. 20:15  

Nagyon guszta kis batyuk!! A pizza után, ezekből is letudnák erőltetni 1-2 darabot.:)

Bianka 2011. február 11. 8:04  

Eszem megáll micsoda finomság

Moncsi 2011. február 11. 9:03  

Kedves Andi!
Szép napot kívánok neked. Kérlek szépen ha van egy kis időd kukkants be hozzám van ott neked valami. Fogadd tőlem szeretettel!

egycsipet 2011. február 11. 10:00  

Hű, ez finom lehet! Mostanában rákattantam a gombára, ez a finomság bejönne nekem is. :)

Ami 2011. február 11. 10:08  

Ebből kérek szépen 5-öt! :)

Jade 2011. február 12. 2:49  

O, de gyonyoruek! Gombasan meg soha nem ettem, biztosan finom lehet! Hihetetlenul jol neznek ki!

Mónika 2011. február 12. 16:45  

Tökéletes batyuk!

Andi/cuki 2011. február 13. 17:00  

Köszönöm Gizi, érdemes kipróbálni, elhiheted!:-))
Köszi Bianka, nagyon az!:-))
Köszönöm Moncsi, nagyon kedves Tőled!:-))
Köszi egycsipet, próbáld ki, nem csalódsz!:-))
Igenis Ami, azonnal viszem!:-))
Köszi Jade, igazából, ha a gombás pizzát szereted, ezt is fogod!:-))
Köszönöm Mónika!:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP