Az egészséges gumicukor - Eperbőr

>> 2015. június 21., vasárnap



Tudom, kicsit elkéstem, hisz már lement az eperszezon, de hátha valaki kedvet kap, s előveszi a fagyasztóba elrakottat, mert megtetszik neki. Ráadásul más gyümölcsből is elkészíthető ez a rágcsálnivaló édesség. Nálunk a gyerekek a cseresznyéből, és a meggyből készültet is szerették. Ráadásul nagyon egyszerű elkészíteni, csak azt az 5-6 órát kell kibírni, amíg készre aszalódik a sütőben.


Hozzávalók:
   5 bögre eper (kb. 600-700 g) eper
   3 evőkanál méz
   1 vaníliarúd kikapart magjai, illetve nálam vaníliaaroma

Az epreket  mossuk meg és aprítsuk fel. Tegyük egy lábasba és takarék lángon főzzük kb. 15 percig. Adjuk hozzá a mézet és a vaníliát , azután botmixerrel pürésítsük simára. Egy kb. 38*35 cm-es tepsit béleljünk ki sütőpapírral és öntsük bele az eperpépet egyenletesen. Nálam a gáztepsibe került. Szárítsuk sütőben 50 fokon (nekem ez a legalacsonyabb fokozat) 6-8 óráig, amíg már teljesen száraz. A sütő ajtaját támasszuk ki egy parafadugóval, vagy fakanállal,  hogy a pára távozzon a sütőből, ne pedig a gyümölcsbőrre csapódjon le. Nézegessük közben, s mikor már száraznak érezzük, kapcsoljuk le a sütőt. Várjunk, hogy kicsit visszapuhuljon, hogy a papírt lehúzhassuk. Vágjuk csíkokra, tekerjük fel, s eszegessük! Nagyon finom, köszönet a receptért.

0 megjegyzés:

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP