Minden kedves idelátogatónak szeretnék ezzel a tortaszelettel Boldog Nőnapot kívánni sok szeretettel!:-))
Már amikor a VKF!-re elkészítettem a "hamis lasagne"-t akkor tudtam, hogy ezt a krémet
hamar megismételjük, mert nagyon-nagyon finom volt. Ezúttal alulra egy kakaós piskóta került, a krém házi, s fölé még egy tejszínhabréteg kívánkozott.. Ha lehet, még jobb lett.
Tehát a recept:
Piskótához:
8 dkg liszt
8 dkg cukor
4 db tojás
1 kávéskanál sütőpor ,
1 kanál Bonbonettis kakaópor
A krémhez:
50 dkg fagyasztott málna,
2 főzős vaniliapuding,
4 dl tej,
15-20 dkg cukor,
1 vaníliás cukor
1 doboz nagy tejföl lecsöpögtetve(kb.3 dl) , a' la Wise Lady
egy citrom héja,
most 1 evőkanál HR féle zselatin
Tetejére:
tetszés szerint 1-2 doboz tejszín, cukorral felverve
Elkészítése: A piskótához külön felverjük a fehérjét a cukorral. Amikor már kemény hozzáadjuk a sárgáját, majd a sütőporos,kakaós lisztet is.
A pudingokat felfőzzük a tejjel, cukrokkal,és beletesszük a fagyasztott málnát is. Kóstolgatjuk,s ízlés szerint teszünk bele még cukrot esetleg. Ha összeforrt, lekapcsoljuk, s belekeverjük először alaposan a kanál zseletint, a házi krémsajtot, s a citrom héjét is. Egy kapcsos tortaformát kibélelünk folpackkal, rárakjuk a piskótát, a krémet, majd egy óra dermedés után a tejszínhabot is. A tetejére én egy 2 dl-s tejszínt vertem fel egy kis porcukorral, de ízlés szerint többet is lehet.
Ez de finom lehet! Gondolom az urad sütötte - nőnapon :D
VálaszTörlésIgen,nagyon!Ő tálalta!:-))
VálaszTörlésIgazi nőnapi kényeztetés :)
VálaszTörlésSzépen tálal az urad! :-)
VálaszTörlésGyönyörű!!!
Hű mekkora királyság! Málna... Már folyik is a nyálam :-))
VálaszTörlésKülön dicséret a tálalásért!
Nagyon finom lehetett, olyan guszta!!
VálaszTörlésIgen Bianka,ez így van,köszi!:-))
VálaszTörlésKöszi Andi,az uram nevében is!:-))
Köszi Viki,nagyon-nagyon finom ilyenkor a málna,nyárízű:-))
Köszi a "külön"-t is!:-))
Köszi Gizi,szerintem Nektek is ízlene!:-))
Köszönöm szépen,igazán nem kellett volna nekem tortát sütnöd ezért...:-)))
VálaszTörlésIstenien néz ki!
Jaj Latsia, ne szerénykedj, megérdemled a medvehagymásodért. Igazán finom volt!:-))Köszi!:-))
VálaszTörlésHú de jól lenne most egy szeletke! Egy nagyobbacska!:))
VálaszTörlésMicsoda ügyes uracskája van valakinek! :)
VálaszTörlésMálna és csoki, remek együtt! Nagyon elfogadnék most 1-2 szeletkét... :D
Jaj Mónika,nagyobbat kapsz szívesen,legközelebb!:-))
VálaszTörlésKöszi egycsipet, tényleg ügyi,küldöm majd Neked is!:-))
Olyan inycsiklandozó sütiket csinálsz mindig,hogy ki kell nekem is próbálni a recepteket.Mindegyik nagyon finom!
VálaszTörlésMicsoda kedves gesztus!:) Én nem szeretem a málnát, de majd eszem a kakaós részből. Majd. Mert erről már lecsúsztam, gondolom!:))
VálaszTörlésKöszi Angie, csak készítsd Te is bátran!:-))
VálaszTörlésKöszi Szepyke,hát persze,hogy Neked lesz külön málna nélkül is. Pulykás tortához mit szólnál?:-))
Jöhet!:)))
VálaszTörlés