2010. április 17., szombat

Medvehagymás kalács és csónakok



Mikor Timi szomszédoméktól medvehagymát kaptam rögtön arra gondoltam, hogy a zöldfűszeres kalácshoz fogom elhasználni. Azért lett belőle krémleves is, tojással is sütöttük,
de ma végre a kalács is elkészült. A csónakok tetejére a medvehagyma kicsit rásült, de az íze annak is nagyon finom lett.
Hozzávalók a tésztához:
2 dl tej,
3 dkg élesztő,
2 dl natúr joghurt,
1 ek . cukor,
5 dkg margarin,
1 tojássárgája,
1 ek. só,
kb. 50 dkg liszt.
ha szeretjük, lehet hozzá:
20-30 dkg sonkás felvágott kockára vágva,
a krémhez:
15 dkg vaj,
1 ek.petrezselyem,
2 ek. medvehagyma,
kis só,
a csónakokhoz:
10 dkg ömlesztett sajt,
10 dkg kemény sajt,
további 10-15 dkg medvehagyma
A tejet felfuttatjuk az élesztővel, cukorral. A többi hozzávalót is kimérjük, maid összedagasztjuk kb.10-15 percig. Megkelesztjük, kb kétszeresére. Az egyik felét háromfelé osztjuk, téglalap alakúra nyújtjuk és egyesével megkenjük hozzávalókból kikevert krémmel. Ha szeretjük, sonkakockákkal megszórhatjuk. Összefonjuk, s a három rudat. s sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, majd még további 20 percig kelesztjük. Ezután tojássárgájával megkenjük, s előmelegített gőzös sütőben kb. fél óra alatt készre sütjük. A tészta másik feléből csónakokat készíthetünk., Limaránál látható módon, annyi különbséggel, hogy sajttal kenjük meg, s apróra vágott medvehagymával, s sonkával szórjuk meg. Tetejére reszelt sajtot tehetünk. Ezt is sütőpapírral bélelt tepsibe, s gőzös sütőbe rakjuk, majd szintén kb. 180 fokon fél óra alatt készre sütjük. A medvehagymától finom, enyhén fokhagyma aromás péksütink lesz.:-)

11 megjegyzés:

  1. Annyi helyen láttam már itt a blogspoton ezt a medvehagymát,de még sosem ettem,nem is láttam élőben..milyen íze van????

    VálaszTörlés
  2. Kicsit fokhagymás az aromája,s az íze, de nem olyan intenzív,és az ember lánya,ha azt eszi, azért kap puszit, míg fokhahagymánál nem biztos!:-DD

    VálaszTörlés
  3. Hűűűűűűű, de nagy királyság!!! Szuper jók lettek!

    Enyim billentyűzet meg nyálas lesz, nem lisztes :-)))

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos, és milyen szép tányér

    VálaszTörlés
  5. Ma szedtem a dégi erdőben,szerintem a jövő héten már elkezd virágozni.Akinek nincs messze érdemes eljönni ide,akár holnap még szép időt josólnak.A kastélyparkban nem szabad szedni,mert természetvédelmi terület,de a hozzátartozó erdőben hektárszámra van.
    Szívesen felajánlanám,hogy küldök,de én is a szomszéd faluból járok át bicajjal,és egyszerre nem tudok sokat szedni,mivel korlátolt a szállítási lehetőségem.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon guszta mindkettő, nagyon megkóstolnám! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon boldog névnapot kívánok!!! :) :-)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszták lettek:))) Még kalácsban nem próbáltam de látom itt az ideje !!

    VálaszTörlés
  9. Nem szép dolog fogyókúrázónak ilyen felzaklató képeket mutogatni!
    Ó ha én is ehetnék...

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen mindenkinek!:-))
    Kedves Szazala,köszi,nagyon kedves vagy,de semmi gond,kaptam egy csomót, még fagyasztottam is le belőle:-))

    VálaszTörlés