Készítettem már többször tejfölös desszerteket, de még a háztartási keksszel nem párosítottam soha. Citromhabnál láttam meg ezt a variációt. Köszönet érte, mert a család tetszését hamar elnyerte.:-))
Hozzávalók:
50 dkg háztartási keksz
30 dkg
vegyes gyümölcs(eper, málna, ribizli)-Lehet fagyasztott is.
50 dkg tejföl
20 dk g cukor
1 kávéskanál vaníliakivonat
10 g
étkezési keményítő
+ nálam csokis keksz helyett a tetejére kb. 5 dkg csoki lereszelve
Felforraljuk a gyümölcsöt a cukorral, vaníliával, s kb. 10 percig főzzük. Egy kevés vízben elkeverjük az étkezési keményítőt, majd hozzáöntjük a gyümölcsökhöz, s besűrítjük. Hűlés után a tejfölt is hozzákeverjük. Elkezdünk egy kisebb tepsibe, vagy üvegtálba, esetleg jénaiba rakni egy sor kekszet, majd egy rész krémet. Ezt addig folytatjuk, míg a hozzávaló el nem fogy. Citromhabnál csokis keksz, nálam a tetejére krém került, s egy kis reszelt csoki. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy átpuhuljon a keksz. Tetejét egy kis gyümölccsel díszíthetjük tálaláskor.
2012. június 21., csütörtök
2012. június 11., hétfő
Kincső első szülinapi meggyes rigójancsi tortája
Kincső kislányom nem kapott még nagyon édességet, de azt tudtam, hogy a csokit szereti, s a meggyet, cseresznyét is. Ezeket szerettem volna az első szülinapjára tortába tenni. Így, mikor Papp Emese meggyes rigójancsiját megláttam a júniusi Nők Lapja Konyhában, azonnal tudtam, hogy ez lesz az. Nem csalódtam, nagyon-nagyon finom lett, s Kincső is eltüntetett egy fél szeletet percek alatt.
Mivel a receptben kocka készült, csak annyit variáltam, hogy én kör alakú tortalapokat sütöttem, s mivel a kapcsos tortaformám 26 cm átmérőjű, s szerintem egy tortához sok lett volna a krém, így mindjárt kettő torta is készült a kicsi lány tiszteletére. Eggyel több piskótalapot sütöttem, s a meggyréteghez is kicsit növeltem a mennyiséget, a krém maradt csak ugyanannyi.Viszont, ha mindkettőhöz szeretne valaki tetőt, akkor még egy piskótalap kell.
Hozzávalók 10-12 db. kockához (egy közepes tepsihez ):
A piskótához:
4 tojás+ nálam még 2 db
8 dkg cukor+ 4 dkg
8 dkg liszt + 4 dkg
1 púpos ek. kakaópor+1 lapos ek.
A meggyréteghez:
30 dkg magozott meggy + 20 dkg(lehet fagyasztott is)
5 dkg cukor+ 3dkg
2 ek. meggylekvár+1 ek.
2 ek. keményítő+2 ek.
A krémhez:
1 csomag csokis pudingpor,
15 dg cukor,
1 ek. kakaópor,
4 dl tej,
10 dkg min. 50%-os étcsokoládé,
1 evőkanál zselatin,
5 dl tejszín habbá verve(nálam növényi)
A fehér réteghez:
2-3 dl tejszín habbá verve
1 csomag vaníliás cukor,
A mázhoz:
12 dkg étcsokoládé
2 ek. étolaj
+ nálam a második torta díszítéséhez még kb. 15 dkg meggy
A sütőt előmelegítjük, a tortaformánkat kibéleljük sütőpapírral. A tojások fehérjét felverjük az apránként hozzáadott cukorral kemény habbá, majd hozzáadjuk a tojássárgákat is. Végül a kakaóporos lisztet is belekeverjük. Kettévesszük, s 2 vékony lapot sütünk belőle. Nálam 3 vékony kör alakú készült.
A meggyes réteghez a lekvárt elkezdjük melegíteni, s hozzáadjuk a meggyet és a cukrot. A keményítőhöz veszünk ki 1 dl.-nyi levet, összekeverjük vele, majd besűrítjük vele a keveréket. Puding állagúnak kell lenni. Ha úgy látjuk, még tegyünk keményítőt! Elkenjük a kész meggyes keveréket a piskótalapon, illetve lapokon. Itt én visszaraktam a kapcsos tortaformámba, illetve a második piskóta köré peremet raktam.
A krémhez a pudingport simára keverjü a cukorral, kakaóporral, s a tejet folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk. Összeforraljuk, majd mikor lekapcsoljuk, hozzákeverjük a csokit is, míg felolvad. A zselatint feloldjuk fél dl hideg vízben, majd felmelegítjük, s a pudingos krémhez adjuk. Közben a tejszínt habbá verjük,, s összekeverjük a már langyos pudingos-zselatinos krémmel. A meggyes- kakaós piskótalapon, lapokon, elosztjuk. A fehér réteghez a habfixálóval, s a vaníliás cukorral felverjük a tejszínt. Elkenjük a csokis rétegen. Itt nálam az egyik tortára ezután csokit reszeltem, s meggyel díszítettem; ez nem kapott tetőt. A másikhoz a csokimázhoz csokit olvasztunk, megkenjük a piskótánkat, majd dermedni tesszük a hűtőbe. Ha megdermedt, kockára, illetve háromszögekre vágjuk, s a fehér habrétegre rakosgatjuk..Ezek mentén tudjuk majd szeletelni.
Tálalásig hűtőben tároljuk.

2012. június 6., szerda
Epres torta
Szerencsére terem nálunk eper, ezért most a múltkori sütit egy házi-rémsajtos-zselatinos változatban, eperrel próbáltam ki. A házi krémsajt módszert még Wise Ladynél láttam.
Hozzávalók a piskótához:
3 tojás,
3 kanál cukor,
3 kanál liszt,
1 kávéskanál sütőpor
A krém hozzávalói:
1 (vanília-vagy eper) főzős pudingpor,
kb. 3 kanál cukor,
1 vaníliás cukor,
10 dg vaj,
10 dg porcukor,
1 kis tejföl lecsepegtetve,már előző nap a'la Wise Lady( kb. 1,4 dl)
Tetejére:
kb. 20 dkg eper
4 dl gyümölcslé,
1 H.R. féle zselatin
+9db babapiskóta (elhagyható)
Kibélelünk egy kapcsos tortaformát sütőpapírral, s a sütőt előmelegítjük. Felverjük a tojások fehérjét az apránként hozzáadott cukorral, majd beleforgatjuk a sütőporos lisztet is.170 fokos sütőben kb.10 perc alatt készre sütjük. A sütőpapírt lehúzzuk róla, majd ha már nem meleg, visszatesszük a formába. A zselatint felmelegítjük a 4 dl gyümölcslével, s míg a pudingot felfőzzük, kihűtjük, ez is kihűl. Felfőzzük a pudingot a tejjel, cukrokkal, s ahogy összefőtt, lekapcsoljuk. Hozzákeverjük a házi krémsajtot, lehűtjük. A vajat kikeverjük a porcukorral, majd hozzáadjuk a pudingos-házi sajtos krémet. A piskótára kenjük. Tetejét, esetleg oldalát kirakosgatjuk tetszés szerint a babapiskótákkal, szeletelt eperdarabokkal. A dermedő zselatint ráöntjük, majd hűtőbe rakva pár óra dermedés után szeletelhető.