Addig-addig olvastam Gizinél a sok bodzás finomságokról, míg hazafelé én is szedtem pár virágot egy bokorról. Nem csalódtam: a bodzás piskóta a múltkori túrós krémemmel együtt nagyon harmonikusra sikeredett. Igazából csak annyi a recept, hogy egy 6 tojásos piskóta(6 tojás, 6 kanál cukor, 6 kanál liszt) tésztájába a liszt mellé kb. 2 dekányi bodzavirágot is tettem. Ez 2 bodza virágát jelenti. Vízbe áztattam, ahogy Gizi javasolta, megszárítottam, lecsipkedtem, s belekevertem a tésztába. Sütőpapírral bélelt tepsibe megsütöttem, s kihűtöttem. Míg hűlt elkészítettem a krémet. Ezután egy formát kibéleltem folpack-kal, kimértem, eldaraboltam a piskótát, s kibéleltem az alját és az oldalait is a formámnak. Hagytam a tetejének is , ami ugye majd megfordítva az alja lett. Beleöntöttem a krém kis részét, majd kiraktam megmosott, leszárított, kb 15-20 dekányi eperszemekkel. Rátettem a maradék krémet, majd befedtem a maradék piskótával. Kb 3 óra hűtőben való dermedés után már fogyasztható is volt.
Hát ez is fantasztikus!
VálaszTörlésJaj de ügyes vagy! Micsoda illata lehetett...
VálaszTörlésA kép róla gyönyörűség lett :-)
Gyönyörű nem találok szavakat
VálaszTörlésEz valami isteni!!!!!!! Eszméletlenül gyönyörű!!!! Szuper jó, ez eszembe nem jutott volna hogy a bodzát a piskótába tegyem. Csak meghajolni tudok előtted!!!:)
VálaszTörlésKöszi Wise Lady!:-))
VálaszTörlésKöszi Viki,igyekszem!:-))
Köszi Bianka,nagyon kedves vagy!:-))
Köszi Gizi, de az ötlet a Tiéd!:-))
Nagyon guszta!
VálaszTörlésMár érik az eprünk.Férjemnek meg kellett ígérni,hogy ha lesz annyi,amennyi a múltkori túrós-epresedhez elég lesz,feltétlen az legyen az első amit kipróbálok.
Számolja a napokat.No meg az eperszemeket:-)))))))))9
Csodaszép lett! :)
VálaszTörlésDe jól néz ki!
VálaszTörlésFú ez milyen fini lehet már. Bodza, eper...csupa csupa finomság.
VálaszTörlésKöszi Belly!:-)) Ezekhez igazán nem kell sok, a pudingosomhoz pl. fél kiló kellene, de szerencsétlen eper szegény, tiszta víz az esőtől, nagyon hamar megy tönkre nálunk.:-((
VálaszTörlésKöszi egycsipet, én is csodálom a tieidet!:-))
Köszi Andi,kedves vagy!:-))
Köszi Araniel, igen tényleg fini...volt.:-))
Megőrülök ettől a süteménytől olyan mesés, és most még kinagyítva is megcsodáltam!! Szuper jó a kép!!:)
VálaszTörlésJaaj Gizi, nagyon kedves vagy!:-))
VálaszTörlésSzavaztam rád a T-home versenyen,hogy feljavítsam a pontjaid,de nem sikerült,egy szavazat kevés hozzá. Sajnos nem értem,hogy miért vannak olyanok akik rossz pontokat adnak hiszen mindannyian sokat dolgoztunk a receptjeinken! Szívesen megkóstolnám!:) Remélem te is végig főzöd az 5 fordulót!
VálaszTörlésRéka, köszönöm, de olyan profik vannak,hogy kevés esélyt látok, én sem értem, szavaztam én is, egy másikra, de én se tudtam azt se feljebb vinni! Azért kösz, valahogy csak túlélem a 3 pontot!:-)))
VálaszTörlésProfik vagy nem profik,kérdés mennyire ehető vagy finom?! Az biztos a te sütid jól is néz ki és el is tudom képzelni az ízét. Megjártam már nagyon profinak kinéző recepttel,szinte ehetetlen volt. Meg te legalább sütöttél abban nagyobb munka van mint egy saliban. De ugye készülsz a második fordulóra?
VálaszTörlés