Nyújtott, házi rétes

>> 2010. szeptember 15., szerda

Őszintén szólva soha nem gondoltam, hogy ennek a házi rétesnek nekiállok . A nagymamám, aki tavaly tavasszal költözött az égbe, annyira finoman, és utánozhatatlanul tudta, hogy tudtam, a nyomába se érnék. Egyszer-kétszer még közösen is készítettünk. Nagyon nem tűnt egyszerűnek a nyújtás. Minden mozdulatomnál kiszakadt, s én türelmetlen voltam., az egészet a mamára hagytam. Ott, akkor megfogadtam, hogy én ezt aztán sose nem...:-))Pedig ő bíztatott, magyarázott, de mondtam neki, hogy én mindent megtanulok kalácsot, pizzát, lángost, káposztás lepényt, csak ezt ne...
Aztán egyik nap Ms. Poppynál megláttam. Teljesen olyannak tűnt, mint a mamáé volt egykor.
Szinte a számban éreztem azt az ízt amit csak a mamám tudott. Szóval nekiálltam. Ms. Poppy-nál minden nagyon részletesen megvan, nagyon jó a recept, de azért nem egyszerű. Ez a húzva nyújtás azért igényel (ne) némi rutint. Azért csak megkészült. S mikor beleharaptam, teljesen visszahozta mellém a mamám. Ezért külön köszönet Ms. Poppynak.
A töltelék nálam túrós volt, mint Ms. Poppynál itt, és meggyes, mint itt a pitémnél. A tetejüket egy tejfölben elkevert tojással kentem meg, ahogy a mamám szokta.
Ms.Poppynak igaza van: a rétes nem egyszerű sütemény, a rétes tisztelgés az ősök előtt.:-)

14 megjegyzés:

Wise Lady 2010. szeptember 15. 17:23  

Én kérek rétest!
Nem szeretem nyújtani-húzni, na nem is csináltam életemben talán 3-szor.
Enni viszont imádom! Ha már ilyen ügyes voltál, hogy kinyújtottad,...

Andi/cuki 2010. szeptember 15. 17:45  

Hát nem volt egyszerű,de utána nagyon büszke voltam magamra!:-))

Ottis 2010. szeptember 15. 17:46  

Szép munka, egyszer talán én is nekiállok, amikor több időm lesz!

Belly 2010. szeptember 15. 17:51  

Nagyon ügyes és bátor vagy.

Igen a rétes tényleg tisztelgés az ősök,a régmúlt kor{gyerekkor}előtt.Ez annyira szép gondolat és milyen igaz.

Chef Viki 2010. szeptember 15. 18:41  

Leborulok előtted!

Csodálatos lett, gratulálok :-)

duende 2010. szeptember 15. 20:05  

Én is leborulok Ms. Poppy és Előtted is! Hihetetlenek vagytok, komoly monda aztat! :)
Büszke is lehetsz magadra. Nagyikád biztos mosolygott odaföntről Rád.

GasztroRéka 2010. szeptember 15. 20:17  

Ez igen megható bejegyzés!
Gratulálok!
Van valami szépsége a régi életmódnak.:)

Ildy 2010. szeptember 15. 20:55  

A drága nagymamik! Én is folyamatsoan gyártom a mamám sütijeit.
Nagyon ügyes vagy!

Judith 2010. szeptember 15. 21:45  

Gyonyoru! Valamikor regen, otthon ettem hazi retest. A bolti hozza sem foghato...
Egyszer talan majd en is hozzalatok.

Andi/cuki 2010. szeptember 16. 7:44  

Ottis, csak bíztatni tudlak, s köszi!:-))
Köszi Belly, Ms.Poppy nagyon felbátorítóan írt róla szerintem!:-))
Köszi Viki, de azért van még hova fejlődni!:-))

Köszi Duende, szerintem a mama most azt mondja "Látod lányom, én mindig is mondtam, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen!" Szerintem ő is büszke, igen!:-))

Köszi Gasztroréka, Ms. Poppynak hálás vagyok, hogy előhozta belőlem!:-))
Köszi Ildy, igen Te is büsze lehetsz magadra, most néztem a szuper cipódat, lapcsánkádat, batyudat!
Köszi Judith!:-)) A bolti nagyon jó, ha az embernek nincs annyi ideje, de az igazi, azért ez! Te tuti szebbet készítenél!:-))

Dia 2010. szeptember 16. 9:03  

Ez nem ér! Ilyen finomat!!!

Bianka 2010. szeptember 16. 9:28  

Fantasztikus, csodálatos

Ms. Poppy 2010. szeptember 16. 13:24  

Drága Andi!
Én köszönöm neked, hogy ezt így, itt megírtad. Megható és őszinte történet, vagy inkább vallomás ez. Az egyik nagy öröm ebben a bejegyzésben, hogy ilyen szép gondolatokat közvetítettél, a másik meg az, hogy valakinél célba ért az üzenetem.:)
Csodás lett a rétesed, s bár nagyid nem érhette ezt meg, itt vagyunk mi neked, hogy leírjuk: büszkék vagyunk rád!

U.i.: Tudtam, hogy nálad nincs lehetetlen!:P

Andi/cuki 2010. szeptember 16. 16:45  

Igen Dia, finom...volt.:-))
Köszi Bianka, tudom egyszer Te is nekiállsz!:-))

Köszönöm Ms Poppy a szép szavakat, s örök hálám a posztodért! Tudod, szinte semmi nem volt itthon hozzá, de annyira lelkesítően írtál róla, s annyira ott lebegett a szemem előtt a mamám, s a rétese, hogy neki kellett állnom:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP