Vaníliás-málnás csokitorta csavarva
>> 2010. július 3., szombat
Mariam Príma-konyhás csokitortája már a címlapon megtetszett, így sokáig nem vártam az elkészítésével. Igaz, a krém a múltkori pudingos lett, mert tejszínt elfelejtettem venni, de mascarpone volt itthon. Fincsi lett ezzel a variációval is. Hogy kicsit más legyen; csavartam is rajta:-))
Hozzávalók:
egy hat-tojásos piskóta,
6 tojás,
6 kanál cukor,
6 kanál liszt,
2 kanál kakaópor,
1 tek. s.por
egy két-tojásos piskóta:
2 tojás,
2 kanál liszt,
2 kanál liszt,
1 kanál kakaó,
2 kanál cukor,
kk. s.por
2 kanál cukor,
kk. s.por
Krém:
3 vaníliapuding,
8 dl tej,
1 (25 dkg) mascarpone
9-10 kanál cukor,
1 vaníliás cukor, vagy aroma, vagy kivonat
2 kanál HR. féle zslatnpor
40-50 dkg málna
Tetejére:
tortabevonó csoki,
2 kanál olajjal,vagy vajjal gőz felett felolvasztva.
Megsütjük a két piskótát. Előszöt a tojásfehérjéket cukorral felverjük, majd, ha kemény belemehet a sárgája, majd óvatosan, de már főzőkanállal a sütőporos liszt is. Sütőpapírral bélelt kör alakú kapcsos tortaformába sütjük a két-tojásost, s egy nagyobb téglalap alakúba a 6 tojásost.. Előmelegített sütőben kb 10, és 20 perc alatt kész vannak. Ezután megfőzzük a krémet is. A pudingot felfőzzük a tejjel, ízlés szerinti cukorral, zselatinnal, s ahogy összeforrt, lekapcsoljuk. Belerakjuk a mascarponét, s a málna nagy részét is. Ha már langyos a krém elkezdhetjük összeállítani a tortát. A kis kör alakú piskótára kenünk a krémből. A nagyot megkenjük majdnem az összeesel, de az oldalára, tetejére, csokimáz alá hagyunk kicsit. Ha megkentük a nagyobbat, egyenlő csíkokra osztjuk . Attól függően, hogy mennyire magasat szeretnénk; 4 vagy 5 csíkra. A megkent kör alakúra elkezdjük középről indulva egyesével csiga alkaban felcsavarni a piskótacsíkokat. Az összes többi csíkot pedig körétekerjük. Mindig folytatólagosan. Mikor kész; a maradék krémet az oldalára , s a tetejére kenjük.Kis időre hűtőbe tesszük. A csokit vízgőz felett egy kis vajjal, vagy olajjal megolvasztjuk. A kissé már hűlt tortára kenjük, tetejét málnaszemekkel diszítjük. Ismét hűtőbe tesszük, pár óra hűlés után fogyasztható.

20 megjegyzés:
Ööööööööööö....
Ez fantasztikus Andi! Már megint!!!
Ez valami csodás
Hmm,nagyon szeretnék egy szeletet!:)
Most néztem Viki,mintha Nálad is csois lenne!:-D
Köszi Bianka, kedves vagy!:-))
Brigitta,parancsoljál, az ott jó lesz?:-))
Nagyon csavaros:-)
És milyen fantasztikus!
Enyhén szólva is felháborítóan néz ki! :)
Gyönyörű szép és magas.
Ezek mestere vagy, ez nem vitás. :)
Nagyon guszta a tejcsokin a málna...hmm!
Igen Belly, az tényleg!:-))
Köszi Raindrop, de a diszítés, csokizás terén még van mit fejlődnöm!:-))
Köszi Pocak Panna,igen főleg tejcsokizok, azt szeretjük jobban!:-))
Küldhetnél fénypostán.:))
Ezzel a recepttel én is szemezek egy ideje! Nagyon jó lett!
Nagyon gusztusos lett Andi! :-)
biztos finom is lett lett!
Csodaszép! Istenem így reggel.... de jól jönne egy szeletke!:-)
Köszi Moha, várom Nálad!:-))
Köszi Mariam,jó volt az eredeti ötet; kár hogy nem volt tejszínem, de azért ez a krém se rossz!:-))
Latsia, köszi, simán csúszott kávémhoz, illett hozzá!Megkínálnálak Téged is!:-))
Mónika, nyisd az ablakod, repül!:-D
Nagyon-nagyon guszta!!! Kérek-kérek csak egy szeletkét.:)))
Gyönyörű!
Jó reggelt!
Természetesen megnéztük az Eclipse-t :-) Nekünk nagyon tetszett, sokkal-sokkal jobban, mint az Újhold! Jól követte a könyvet - illetőleg könyv nélkül is abszolúte érthető volt a cselekmény!
Másnap jól ki is elemeztük kolléganőmmel - fülig érő szájjal, libabőrös karral :-DDD
Gizi, Neked is szívesen küldök!:-))
Köszi Wise Lady!:-))
Jaaj Viki, még most is a hatása alatt vagyok!:-))
Hmmm, jó lehet...
Jó volt, Dia, az ám!:-))
Megjegyzés küldése