Sonkás pizzatorta

>> 2010. április 2., péntek

Igazából maradék sonka elhasználására találtam ki a pizzatortát, de nem bírtam addig várni vele, s tegnap elkészítettem a családnak. Nagyon finom lett. Az adag, amit leírok nagyságtól függően 2-3 sonka- tortához elég.
Hozzávalók:
1 adag pizzatészta,ami nálam most a következőkből áll:
1 kg liszt,
1-2 evőkanál só,
kb. 2 dl tej,vagy víz,
5 dkg élesztő,
kb .3 dl joghurt, (már lecsöpögtetve)
6 evőkanál olivaolaj,
További hozzávaló:
kb.50 dkg. felkockázott nem túl sós sonka,vagy sonkás felvágott,
1 fej hagyma,
kb. 3 dl tejföl
Felfuttatjuk az élesztőt a cukros tejben, egy kis liszttel összekeverve, kovászt készítünk. Letakarjuk. Kb 15 perc után összegyúrjuk, dagasztjuk a tésztát az összes többi hozzávalóval.
Ha kb. kétszeresére elt, 2(vagy 3) felé vesszük, majd mindegyik felét még 4-vagy ötfelé. Köröket formázunk belőle, s még további 10 percig kelesztjük. Attól félve, hogy nem sül át, ha feltornyozom, én elősütöttem mindegyiket forró sütőben kb.5-6 percig. A két torta mindegyikénél mindegyik lapot megkenjük tejföllel,megszórjuk hagymán pirított sonkakockákkal, s felső rétegeket még reszelt sajttal is. Persze készíthetjük pizzakrémmel megkenve, s bármilyen más hozzávalóval is.(akár gombával)megszórva. Kb. 20 perc alatt
(gőzös sütőben) készre sültek.Ízlés szerint akár egy salátával, akár magában fogyasztható.

9 megjegyzés:

Bianka 2010. április 2. 19:35  

Nagyon-nagyon jól néz ki. De ennék belőle

Chef Viki 2010. április 2. 19:57  

Juj de nagyon jó!!!

Egy szeletet én is boldogan bevállalnék :-)

Süti Bazár 2010. április 2. 20:12  

Huhh, de gyönyörűűű! Hozzánk is jöhetne egy adag! :))

Andi 2010. április 2. 21:33  

Pizza is, torta is...de nagy ötlet!
Nagyon guszta!
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!

Andi/cuki 2010. április 2. 21:38  

Köszi csajok,szívesen megkínálnálak Titeket!
Kellemes Ünnepeket kívánok én is!:-))

Gizi 2010. április 2. 22:02  

Guszta, és remek ötlett a maradék sonka felhasználására.(már ha marad.:)))

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!

Andi/cuki 2010. április 2. 22:56  

Köszönöm szépen!Nektek is kívánok szeretettel!:-))

Belly 2010. április 3. 10:48  

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Andi/cuki 2010. április 3. 13:16  

Köszönöm,viszont kívánom!:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP