Medvehagymás kalács és csónakok

>> 2010. április 17., szombat



Mikor Timi szomszédoméktól medvehagymát kaptam rögtön arra gondoltam, hogy a zöldfűszeres kalácshoz fogom elhasználni. Azért lett belőle krémleves is, tojással is sütöttük,
de ma végre a kalács is elkészült. A csónakok tetejére a medvehagyma kicsit rásült, de az íze annak is nagyon finom lett.
Hozzávalók a tésztához:
2 dl tej,
3 dkg élesztő,
2 dl natúr joghurt,
1 ek . cukor,
5 dkg margarin,
1 tojássárgája,
1 ek. só,
kb. 50 dkg liszt.
ha szeretjük, lehet hozzá:
20-30 dkg sonkás felvágott kockára vágva,
a krémhez:
15 dkg vaj,
1 ek.petrezselyem,
2 ek. medvehagyma,
kis só,
a csónakokhoz:
10 dkg ömlesztett sajt,
10 dkg kemény sajt,
további 10-15 dkg medvehagyma
A tejet felfuttatjuk az élesztővel, cukorral. A többi hozzávalót is kimérjük, maid összedagasztjuk kb.10-15 percig. Megkelesztjük, kb kétszeresére. Az egyik felét háromfelé osztjuk, téglalap alakúra nyújtjuk és egyesével megkenjük hozzávalókból kikevert krémmel. Ha szeretjük, sonkakockákkal megszórhatjuk. Összefonjuk, s a három rudat. s sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, majd még további 20 percig kelesztjük. Ezután tojássárgájával megkenjük, s előmelegített gőzös sütőben kb. fél óra alatt készre sütjük. A tészta másik feléből csónakokat készíthetünk., Limaránál látható módon, annyi különbséggel, hogy sajttal kenjük meg, s apróra vágott medvehagymával, s sonkával szórjuk meg. Tetejére reszelt sajtot tehetünk. Ezt is sütőpapírral bélelt tepsibe, s gőzös sütőbe rakjuk, majd szintén kb. 180 fokon fél óra alatt készre sütjük. A medvehagymától finom, enyhén fokhagyma aromás péksütink lesz.:-)

11 megjegyzés:

pitypang 2010. április 17. 17:11  

Annyi helyen láttam már itt a blogspoton ezt a medvehagymát,de még sosem ettem,nem is láttam élőben..milyen íze van????

Andi/cuki 2010. április 17. 17:18  

Kicsit fokhagymás az aromája,s az íze, de nem olyan intenzív,és az ember lánya,ha azt eszi, azért kap puszit, míg fokhahagymánál nem biztos!:-DD

Chef Viki 2010. április 17. 17:57  

Hűűűűűűű, de nagy királyság!!! Szuper jók lettek!

Enyim billentyűzet meg nyálas lesz, nem lisztes :-)))

Bianka 2010. április 17. 19:07  

Csodálatos, és milyen szép tányér

szazala 2010. április 17. 21:31  

Ma szedtem a dégi erdőben,szerintem a jövő héten már elkezd virágozni.Akinek nincs messze érdemes eljönni ide,akár holnap még szép időt josólnak.A kastélyparkban nem szabad szedni,mert természetvédelmi terület,de a hozzátartozó erdőben hektárszámra van.
Szívesen felajánlanám,hogy küldök,de én is a szomszéd faluból járok át bicajjal,és egyszerre nem tudok sokat szedni,mivel korlátolt a szállítási lehetőségem.

egycsipet 2010. április 18. 11:50  

Nagyon guszta mindkettő, nagyon megkóstolnám! :)

Andi 2010. április 18. 18:03  

Isten éltessen !!!

pitypang 2010. április 18. 18:10  

Nagyon boldog névnapot kívánok!!! :) :-)

L.Krisztina 2010. április 18. 21:22  

Nagyon guszták lettek:))) Még kalácsban nem próbáltam de látom itt az ideje !!

Wise Lady 2010. április 19. 19:19  

Nem szép dolog fogyókúrázónak ilyen felzaklató képeket mutogatni!
Ó ha én is ehetnék...

Andi/cuki 2010. április 21. 10:12  

Köszönöm szépen mindenkinek!:-))
Kedves Szazala,köszi,nagyon kedves vagy,de semmi gond,kaptam egy csomót, még fagyasztottam is le belőle:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP