Pite Karácsonyra

>> 2009. december 28., hétfő



Az az igazság,hogy az idén csak 24.-én voltam itthon, így mire végeztem a sütikkel, már egyszerűen nem volt időm fényképezni. Úgyhogy amit előtte pár nappal a kollégáimnak vittem, s amit Karácsony után fényképeztem, azt rakom fel.
A pitét szeretik a családban, úgyhogy gondoltam kicsit karácsonyiasítom, s ezúttal a puding csokis , gondolva a csokis rumos-meggy imádókra. Egyébként ugyanaz, mint itt. Bemásolom, mert volt, aki kérte, hogy egyben szeretné kinyomtatni a képet a recepttel.
Tehát a hozzávalók :
A töltelékhez:
2 főzős vanília-helyett, most csokis puding
50-60 dkg fagyasztott meggy
10-12 dkg cukor
kis fahéj,
esetleg még 5dkg étcsokit is lehet beleolvasztani,
ízlés szerint kis rum,vagy aroma
A tésztához:
kis só,
reszelt citromhéj,
1 tojás
1-2 kanál tejföl
12 dkg porcukor
25 dkg Rama
fél csomag sütőpor
50 dkg liszt
Elkészítése:
Összegyúrjuk a tészta hozzávalóit. Tejfölből annyit, hogy nyújtható legyen. Betesszük a hűtőbe, míg a tölteléket elkészítjük. A meggyet felrakjuk a cukorral és fahéjjal egy edénybe, takarékra. Közben a pudingot az időközben levet ersztett és kivett meggylével kikeverjük, visszaöntjük a meggyre és összeforraljuk pár percet. Ha a fagyasztott vagy friss meggy nem engedett volna elég levet, tehetünk még vizet hozzá. Kb. 5 dl legyen összesen. Ha kész, hagyjuk hűlni! A tésztát kétfelé vesszük. Kinyújtjuk a nagyobb felét kb. fél centi vastagságúra és előmelegített sütőben kb. 5-6 percig elősütjük. Csak, míg kifehéredik. Közben a maradék tésztából formákat vágunk. Az elősütött tésztára tesszük a tölteléket és rátesszük a karácsonyi formákat, illetve rácsozhatjuk is. Tojássárgájával megkenjük. Kb 160 fokon 25-30 percig sütjük. Ha kivesszük és hűl egy kicsit porcukorral meghinthetjük. Ez a csokis változat annak finom, aki szereti a csokit és meggyet együtt. Érezhető a csokiíz benn erőteljesen.







0 megjegyzés:

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP