Kreatív díj

>> 2010. január 8., péntek

Nagyon köszönöm a díjat Wise Ladynek, Gasztroboszinak Gizinek, de Benzsinek is. Nagyon kedves,hogy gondoltatok rám, bár van még mit tanulnom, inkább csak kreatívocska vagyok-mint már Anyának megírtam:-)) De azért nagyon hálás vagyok érte

A díj szabályai:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogban.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak rólam.
5. Tovább kell adnom
7 „blogbarátnak”
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1.Talán van aki még nem tudja és érdekes lehet, hogy 7 éve még nem tudtam,hogy a fasírozottnál ki kell csavarni a vizet a beáztatott zsemléből. Azért,mióta férjhez mentem fejlődtem:-))Főleg sütés terén.:-))
2. Talán az egyes pontból is látszik, hogy nem vagyok gyakorlatias, rá tudok csodálkozni mások számára alapvető dolgora. Az uram szerint néha álomvilágban élek.
3. Rengeteg könyvet olvastam gyerekkoromban-még most is elég sokat- s ezért szerettem egyedül is sokat lenni. Szerintem az összes Pöttyöst és Csíkost elolvastam.
4.Mostanában a legjobban Jutka barátnőmékkel szeretek activitizni, mintsem bulizzak hajnalig.
A bulzásban felváltott a fiam, aki 16 éves.
5.Nem esik nehezemre másoknak segíteni. Jólesik jót tenni.
6.Inkább sütök 3 tortát, minthogy megpucoljam az ablakot.
7.Imádom a misztikus sorozatokat, de kell, hogy közben az uram kezét fogjam.
Megvolt a hét,remélem érdekeseket szedtem össze.:-))

A díjat továbbadom s várom az érdekes dolgokat a következő számomra nagyon kreatív blogger-barátnőktől:
Anyának,-remélem nem baj, ha vissza is adom.:-))
Yasmine-nak,
Trinity-nek,
Kiskuktának,
Egycsipet-nek,
L.Krisztinának,
Benzsinek

10 megjegyzés:

L.Krisztina 2010. január 8. 19:55  

Hű Andi nagyon megleptél, és ezt most komolyan mondom. Köszönöm !

Gizi 2010. január 8. 20:06  

Meglepetten olvastam a soraidat!! Csodálkozásom tárgya, a 16 éves fiad!!! Vagy esetleg rosszul olvastam??? Olyan jó ez az egész, így kicsit megismerjük egymást.:)

KryaSpirit 2010. január 8. 20:07  

Köszönöm szépen a díjat és a vele érkező kedvességet!:)) A pöttyös és csíkos könyveket én is nagyon imádtam és a főzést is jobban csípem a takarításnál.Néha észreveszem magamon, hogy inkább kitalálok egy kis főzni valót, a takarítást meg meghagyom a férjemnek.:))

Andi 2010. január 8. 20:35  

De jó volt olvasni. :-)
A pöttyös könyveket én is imádom!!!

Andi/cuki 2010. január 8. 21:17  

Krisztina,ne légy kishitű;kreatív vagy, akár sütiben,akár a blogodban,akár a fényképeidben!:-))

Gizi,mondhatnám,hogy nagyon fiatal voltam,de azért annyira nem! Azért köszi!:-))

Benzsi,ha a férjem nem dolgozna annyit én is ráhagynám!:-))

Andi,köszi,csak azt sajnálom,hogy a fiamra a könyvek szeretetét nem tudtam ráragasztani.:-))

Süti Bazár 2010. január 8. 23:21  

Annyira jól esik, köszönöm szépen. Ablakpucolás? Brrrr... Akkor már inkább a torták, tiszta sor. Egyetértünk :DDD

Kiskukta 2010. január 8. 23:49  

Én sem tudtam főzni mikor férjhez mentem (sütni igen):D, de bele jöttem...
Köszönöm szépen, nagyon jól esik! Már megkaptam, de belinkellek:))

trinity 2010. január 9. 0:51  

Andi, nagyon köszönöm!!!

egycsipet 2010. január 9. 10:11  

Köszönöm! :))

Andi/cuki 2010. január 10. 21:12  

Nagyon szívesen mindegyikőtöknek,lányok!:-))

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP